Színházmegnyitó
Te sietsz, én sietek, ő siet, mi sietünk. De hova?
Mintha kétségbeesetten próbálnánk mindent belegyömöszölni rövid életünkbe, aztán látjuk a fiatalokat, akik mintha 20 év alatt legalább 40-et leéltek volna.
Azt hiszem, hiszed, hisszük, aminek a megéléséhez egy élet kell, mi majd lezavarjuk 20 alatt és az életünk, mint egy könyv amiből a legjobb fejezeteket az idő szűkössége miatt csak úgy kimaradtak volna.
Nem vállalunk gyereket, mert akkor mikor élünk és valójában csak úgy élünk igazán. Ha valami szépet látunk gyorsan tovább rohanunk, nehogy magával ragadjon, és soha ne engedjen.
Egy kiállítást csak egyszer nézek, nézel, nézünk meg, mintha az elég lenne egy élet műveinek a megértéséhez, átéléséhez.
Vagy ott a Louvre. Istenem de utalom! Mint az instant kávé, amire csak víz kell.
Több évszázadra csak néhány órád van, aztán mivel maradsz?
Inkább állnék a Dávid szobor előtt egy fél napot, mint több száz másik előtt csak pillanatokat. Így meg időnk sincs rácsodálkozni az élet szépségére.
És… talán ez is a világ célja.
Elérni, hogy ne szeresd az eletet, hogy bele keseredj.
Pedig de szép is, és pótolhatatlan az élet.
Éppen ezért élj lassan és merj rácsodálkozni az élet szépségeire.
